FŐ HÍREK 
ISKOLA HÍREIECL NYELVVIZSGACSERKÉSZET HÍREI

  • Református Istentisztelet
  • Isten Segítségével Vidáman Zárhattuk az Évet

    Ugyan sok-sok programunk, hétvégi portyáink, sőt a csapattáborunk is elmaradt idén, mégis átélhettük Isten kegyelmét, amivel csapatunkat hordozta és csak-csak kirendelte, hogy a szabályzatok betartásával hónapról hónapra találkozhassunk sportnapokon, vagy épp erdei kincsvadászaton.

    Így alakult ez a csapatévzáróval is, ahol a másnapi mennydörgések felhőitől még mentes, szép napsütésben a HMI-vel közösen eregethettünk sárkányt, focizhattunk, métázhattunk, és még egy akadályverseny is színesítette a programot, aminek a végén az ŐV jelöltjeink által készített vagány függőhidat mindenki kipróbálhatta, még a legkisebbek, a magyar iskola bölcsisei is.

    A szervezett program után a családok már külön-külön élvezhették az Öjendorfer Park szépségeit, a nagy játszóteret, a fürdőzésre hívogató tópartot és a forró napsütés mellett mégiscsak hűsülést nyújtó árnyas ösvényeket.

    Az év folyamán európai és világversenyen is résztvehettünk. A cserkész korosztállyal idén előszőr voltunk és rögtön harmadikok lettünk az európai cserkészkerület Kastl-i akadályversenyén. A magyar cserkészek Össze-Szövő világversenyén pedig a kiscserkészeink, a Bocs őrs, remekelt és szerezte meg a harmadik helyezést.

    9 kiscserkész tett ígéretet, 1 cserkész pedig fogadalmat. 4 őrsvezető jelölt tette le sikeresen az elővizsgát, akik már készülhetnek a nyári Vezetőképző Táborra. A szolgáló életre felkészítő Barangoló Próbát kiállva tettek 4-en vándorfogadalmat, és a FECSKE program elvégzése, valamint az ŐV elővizsgák letétele után 3 új testvérünk tett felnőttcserkész fogadalmat, hogy életével és példájával a cserkésszellem lángját éltesse:

    Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat (Mt. 5:16.)


    Jó Munkát!
    Sanyi bá’

    Brockhauser Sándor cst., cspk.
    Bolyai Farkas Cserkészcsapat, Hamburg
    bfcscs-kapcsolat@googlegroups.com

  • Évzáró Sportnap a HMI-ben

    Minthogy az iskolában október óta mindmáig nem volt lehetőség személyesen találkozni a St Michaelis-beli közös karácsonyi ünnepségünktől eltekintve, így mindannyian vártuk, hogy legalább az év utolsó alkalmán együtt lehessünk.

    Hagyományos ünnepi Évzárót sajnos idén sem tarthattunk, de a múlt hónapokban már bevált Cserkész Sportnap-hoz csatlakozni tudtunk, így sárkányt eregethettünk, focizhatunk, métázhatunk, és az évközben tanultakat akadálypályás verseny során kamatoztathattuk…

    A szervezett programot követően a családok szabadon élvezhették a gyönyörű Öjendorfer Park kínálta lehetőségeket, ligetes sétákat, tóparti napozást és fürdőzést, és persze a játszóteret.

    Várunk mindenkit szeretettel az új tanévben Szeptembertől, de addig is…

    Mindenkinek kellemes nyaralást kívánunk!
    A HMI lelkes oktatói

  • Református Istentisztelet
  • Református Istentisztelet
  • BRAVÓ Bolyai Farkas Cserkészcsapat!

    Gratuláció a hamburgi magyar cserkészeknek!

    Örömmel kaptuk a hírt, hogy a Bocs őrs bejutott az Össze-Szövő döntőjébe és így a magyar cserkészek világversenyén mi képviselhetjük a KMCSSZ-t a kiscserkész korosztályában!
    BRAVÓÓÓÓ

    Míg visszatekintésként mindannyian felidézhetjük az előző 3 forduló folyamán elkészített munkákat

    addig a Bocs őrssel már a döntő feladatán kezdünk dolgozni, amiben egy történetet kell megfilmesítenünk.

    Nem csak a Bocs őrsre vagyunk büszkék, de Vezetőjelöltjeinkre is, akiknek már csak egy alkalom van hátra a nyári VK tábor előtti központi Web-képzésből. Az év folyamán kitartóan készültek a vizsgára és a karantén-szabályok által nehezített körülmények közt is megcsinálták a Piros-, Fehér- és Zöld liliom alpróbákat és most szombaton érdemelhetik majd ki a Portyázók Liliom jelvényét.

    Jó Munkát!
    Sanyi bá’

    Brockhauser Sándor cst., cspk.
    Bolyai Farkas Cserkészcsapat, Hamburg
    bfcscs-kapcsolat@googlegroups.com

  • Református Istentisztelet
  • Húsvéti Tojásfestés – online III.20. 15h

    Kedves Cserkészek, Iskolások és Érdeklődők!

    Online Húsvéti Tojásfesztivált hirdetett a Zsolnay Negyed (https://www.zsolnaynegyed.hu/programok/nemzetunk-himes-tojasai-2021?), melyre III.25-ig fotókat várnak az otthon készített míves tojásainkról.

    Régi hagyomány már nálunk, hogy Borsos Edit vezetésével mi magunk is írunk tojásokat. Idén a ZOOM  termünkbe (Zoom ID: 720 7219 9343) várunk minden érdekődőt III. 20-án 15 órától.Akik tudnak, kis körben találkozhatnak a karanténszabályok betartásával!

    A megfestett tojásokat utána az őrsiken be is lehet mutatni. pl a Bocs őrssel este 6-kor találkozunk ugyanott!

    Jó Munkát!
    Sanyi bá

    Brockhauser Sándor cst., cspk.
    Bolyai Farkas Cserkészcsapat, Hamburg
    bfcscs-kapcsolat@googlegroups.com

  • Táboraink

    Kedves Cserkészek és Jelöltek!

    Évközi foglalkozásaink egyik fő célja, hogy a gyerekek számára olyan saját korosztályú magyar közösséget biztosítsunk, ahol barátokra, életre szóló barátokra találhassanak és a természetesen kialakuló német háttér mellett megőrizhessék magyar identításukat, nyelvi és kulturális örökségüket is. 
    Ennek pedig bizonyítottan az egyetlen módja, ha engedjük, hogy gyermekeink minél több időt töltsenek a társaikkal. A koronavírus miatt idén sok ottalvós hétvégi portyánk elmaradt vagy átalakult, de bízunk benne, hogy a nyár felé közeledve mégis lesz lehetőség a legnagyobb közös élményre, a tábori részvételre.
    Ezért kérünk mindannyiótokat, hogy karikázzátok be a naptáraitokban a táboraink időpontjait!


    CSAPAT TÁBOR (Berlin) 2021 Május 12-16
    Minden év leginkább várt eseménye, ahol a Berlini és Drezdai cserkészekkel lehetünk együtt Berlin mellett. Egyúttal ebben a táborban vannak az ünnepélyes ígéret- és fogadalomtételek, azaz itt válhatnak jelöltjeink kis-, vándor-, vagy felnőttcserkésszé.

    VK TÁBOR (Kastl) 2021 Július 29 – Augusztus 7
    A Vezető Képző Táborra már az év közben is folyamatosan készülő és az idén online formában rendezett előtáborban is résztvevő vezetőjelöltjeink mehetnek kiképzésére, ahol a kitartásuk és felkészültségük elismeréseképp cserkészvezetői rangot kaphatnak.
    Mellettük a 6 és 14 év közötti korosztály pedig Minta Altáborba jelentkezhet.

    REGŐS TÁBOR (Ispák) 2021 Augusztus 13-21
    Nagy hagyománya van cserkészek között a népi játékok, hagyományok, kézművesség, népdalok és néptánc ápolásának. A minden évben megrendezésre kerülő Regős Tábor idén Magyarországon lesz megtartva. Jelentkezni 10 éves kortól lehet.

    Amint a tábori jelentkezések és részletes tábori meghívók elérhetőek lesznek, továbbítani fogom. Addig is jó készülődést!

    Jó Munkát!
    Sanyi bá’

    Brockhauser Sándor cst., cspk.
    Bolyai Farkas Cserkészcsapat, Hamburg
    bfcscs-kapcsolat@googlegroups.com

  • Március 15.
    Szeretettel meghívunk Benneteket az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett ünnepi megemlékezésre.
    Egy zenés, verses, történelmi morzsákkal gazdagított változatos előadással várunk Benneteket, amely a Hannoveri Magyar Egyesület kezdeményezésére, a Hamburgi Magyar Egyesület, valamint a hageni Vadrózsa Táncegyüttes közreműködésével jött létre.

    A pandémiára való tekintettel az előadás virtuális térben lesz megtekinthető. Az eseményhez zoom linken (Meeting-ID: 865 2138 2171) lehet 2021. március 15-én hétfő este 19:30-tól bejelentkezni. Az előadás maga 20:00 órakor fog kezdődni.

    Az előadás jogi védelem alatt áll, ebben a formában kizárólag a mostani ünnepre készült egyszeri, zárt körű bemutatásra. Bármilyen további felhasználásuk szigorúan engedélyhez kötött, a rendelkezésre bocsátott felvétel csakis archiválás céljából őrizhető meg. 

    Ajánlott legalább egy pohár jó bor, sör vagy egyéb ital valamint egy-két jó falat előkészítése, hogy valamelyest felidézhessük a hagyományos találkozóink kellemes hangulatát. 
    Reméljük, hogy ismét sokan leszünk!


    A HME programszervezői

FŐ HÍREK 
ISKOLA HÍREIECL NYELVVIZSGACSERKÉSZET HÍREI